Kérdése van? Hívjon minket! +36 52 411 365

Rólunk








 

RÓLUNK




A Vagyonvill Debrecen Kft. már közel 40 éve tevékenykedik a magyar biztonságtechnikai piacon. Gyökerei 1980-ra vezetnek vissza, amikor a Gyulai Munkácsy MGTSZ Ipari főágazata vagyonvédelmi eszközök kifejlesztését, gyártását kezdte el, a kor színvonalán. Ezt követően Szakcsoport, majd Kisszövetkezet és Szövetkezeti átalakulás következett, ahogy az élet másoknál is ezeket a változásokat kikényszeríttette.
A Szövetkezet kirendeltségeket működtetett, az ország több pontján, közöttük Budapesten, Gyulán, Miskolcon és Keszthelyen, Szegeden, Pécsen és Debrecenben melyekből az 1990-es évek elején Társaságokat alakítottunk ki. Így jött létre a Vagyonvill-Debrecen Kft (illetve jogelődje) is 1993. január 1-én. Ezekből a mai napra összesen három egység maradt a debreceni, a miskolci és keszthelyi. Ezek a cégek különálló egységként működnek, tulajdonosi körük nem azonos, viszont az üzleti kapcsolat természetesen megmaradt közöttünk.
Vállalkozásunk divíziói teljes mértékben kiszolgálják a mai piacot, hiszen egészen a rendszerek megtervezésétől, azok kivitelezésén keresztül a megfigyelés és karbantartás feladatáig képes az ügyfél rendelkezésére állni.
Kivitelezési diviziónk teljes körű gyengeáramú rendszerek, mint biztonságtechnikai rendszerek, tűzjelző, beléptető, informatikai és videórendszerek megtervezésével, kivitelezésével és karbantartásával foglalkozik. Árbevétel szempontjából a második divízió a kereskedelem, ahol követve a termékújításokat, ezen berendezések és kiegészítők, főként nagykereskedelmével, de kiskereskedelmével is foglalkozunk már 1995 óta. Ez idő alatt, olyan hálózatot építettünk fel, amellyel ma már országosan közel 100 partnert szolgálunk ki, havi szinten. Monitoring szolgáltatásunk nem csak céges, de magánterületek folyamatos távfelügyeletét is vállalja és kivonulószolgálatunk a nap minden órájában rendelkezésre állnak. Ez a divizió is már az 1990-es években jelen volt, amely néhány évvel ezelőttig külön cégként működött (Heuréka Non-Stop Kft.), de 2011-ben egybeolvadt, és már a Vagyonvill Debrecen Kft. részét képezi. Az évtizedek főként Debrecen vonzáskörzetében több 1000 objektumot meghaladó ügyfélkört sikerült felépítenünk, de az ország távolabbi pontjairól is érkeznek jelzések.
Ez a három divizió az elmúlt években külön-külön is komoly fejlődést mutatott, így értük el az eddigi legmagasabb, közel 900 millió Ft-os árbevételt, a koronavírus válság ellenére.






1980

Kezdetek...

a Gyulai Munkácsy MGTSZ Ipari főágazata vagyonvédelmi eszközök kifejlesztését, gyártását kezdte el, a kor színvonalán.

Kirendeltségek

Kirendeltségek megalakulása az ország különböző pontjain.

1990
1993

A Vagyonvill - Debrecen Kft. létrejötte

Vállalkozásunk divíziói teljes mértékben kiszolgálják a mai piacot, hiszen egészen a rendszerek megtervezésétől, azok kivitelezésén keresztül a megfigyelés és karbantartás feladatáig képes az ügyfél rendelkezésére állni

Siker és folyamatos fejlődés

Az évtizedek alatt több mint 1000 ügyfeles hálózatot sikerült felépítenünk mely főként Debrecen közigazgatási határáig terjed, de az ország távolabbi pontjairól is érkeznek be jelzések. Vállalkozásunk 3 egysége az elmúlt években külön-külön is komoly fejlődést mutatott, így értük el az eddigi legmagasabb, több mint 800 millió Ft-os árbevételt a 2020-as évben, a koronavírus válság ellenére.

2020